KLEBENTÚRA

(avagy Pünkösd, 2010. május 21-24.)

            Na, lesz ebből valami? Jelentkezni lehet… Jelentkezni lehet… Jelentkeztek. Kevesen. Nagyon. Ki van még? Jönnék, de… Valami közbejött. Most nem, majd legközelebb! Ezt már ismerem. Akkor sosem. Ha már eleve így kezdődik. Akikre számítottam… Még mindig kevés. Vagy betegek. Mikor jönnek már? Határidő, engedélyt kell kérni. Egy hónap, mire megjön. Közben egyesületalapítás. Régiek. A mag! Onnan is jöhetnek. Jelentkeznek. De a Klebis – az kevés! Még mindig. Pedig Ők a jövő, Őket kell megismertetni. Vízre vinni, vízbe vinni! Beszélgetések. Ígéretek. Idegenek is, akik nem szakkörösek. Jelentkeznek. Ideg vagyok. Nyugi, még a szüle mit? Szüle – igen. Komolyan? Komolyan. Egyre több. Túrások is. Na, ez már alakul. Valami mozdult. Már érdemes…

A terv:DRÁVA – a drága. Legradtól – Barcsig…., illetve ameddig eljutunk. Busz kellene. Nincs. Sehol, illetve ami van, az sokba kerül. BP? Na inkább nem! Egyszer már átvert!!! Többet sosem! Egyetem? Begyetem…tengertánc. Nem igazán, de ha a sofőrrel, ha beszélek. Beszélek. Nem ott dolgozik már. Tel, újabb sofőr. Szabin van. De estleg. Tréler? Tanképző. Balogh Joci. Őrá azért lehet…! És megbízható. Miért is nincs nekünk?.. De nincs. És ettől még nem is lesz.

Kis füzet: nevek. Egyre több. Aztán kihúzások. Abból is egyre több! Na jó, de már fél kettő! A csapatból, túráról. Ki marad. Holnap le kell adni. Küldeni. A horvát Nagykövetségre. Azt sem tudom, azok engedik-e még… Na, összegezni a biztosakat! Számolok. Sok! Annyi hely nincs. Gépelek. Szem. ig.sz. stb. Összesen már 21 fő. Hova ülünk be? Majd alakul! És eljöve az fax napja. Előtte teli. Foglalt. Újra. Újra foglalt. Izgulok. Lehet még? Teli, kicseng. Felveszik. Mondom. Ő is: - Küldje! Hurrá! Akkor küldöm. Tudom, még lesz utólagos lemondás is. Valami közbejön, … estébé.

Mák ezerrel. Maradt a létszám. Közeledik a nap. Kint esik. Nem baj, ott nem fog. Még jobban közeledik. Még jobban esik. Minden vizes. A hangulatunk is. A Kapos már a városban. Elénk jött, hátha innen indulunk. De előzékeny! A Kapos a kapukban. Bekopog…vagy befolyik. Homokzsákok. A Klebiben erről már kiállítás! Krisztián képei. Jók! Nekünk ugyan nem! Azért a Víz – az úr. Árad! Ránk meg átragad… mi is lesz?

Ott tán még nem! A Dráván… De igen. Hati jelzett. Nagy a víz. És árad. Nem baj, csak akkor legyen jó idő! Északon árvizek! És esik. Már középen is árvizek. És továbbra is esik. Délen is minden árad. Az eső is. Nem áll el. Más áll el! A szavunk! Engedély? Még nem jött! Csak az eső. Az jött! Aztán: két nap múlva indulunk. Minden rendben. Rendben? Engedély?! Van, aki már fizetett is előleget. Peregnek az órák Várjuk a telit. Engedély pedig kell! Anélkül azért nem! Marad a Kapos? De hát még a hidak alatt sem…! Várunk. Egyszer csak: Telefon a követségről:

- Mehetünk! Ezt vártuk már mióta! Mióta, idióta, vagy idő óta! Nem megyünk. Határozat! Mér? Mert! Mert minden átázott, minden vizes, minden nyálkás. Leverve mindenki, mint a sátorcövek. Előtte azért teli: Aggódó szülők. Mi lesz? Persze, hogy nem! Ha már ennyit szerveztünk! Megnyugszik mindenki. Szülők, igazgató, vezetés, diákok. Én nem! Aztán az indulás napja: persze, hogy napsütés, csendes idő!!!  Pedig Ákos már el is hozná az engedélyt. Azt is lebeszéltük. Magunkat is. Fáj, de ez van. Nesze nektek Klebisek! Jól kezdődik! Az első tervezett túra. Remekül megszervezve. A szokásos nehézségek, de összejött. Az árvíz is! És elmarad. Kinek lesz kedve ezek után jönni. Letargia…rossz kedv, rossz szájíz. Hallgatunk.

Hírek, TV. Árad. A Dráva is. Tel, Nagykövetség: - Nem megyünk mégse. Bocsánat. Válasz, rendben, jobb is, ha ilyen viszonyok mellett… Megkönnyebbülés.

Hát ez volt az első túránk a Klebisekkel. Ez a túra volt, a nem volt – túra! De volt tortúra!