Vadvízi tajtékok

/egy öreg túrás meditációi/

Mondd: a mocskos lakótelepi kukák rothadó bűzétől átitatva érezted-e

       már a Vizek kihívásait?

Hogy a rekkenő nyár hűtőszagú, paprikás-csirke ízű unott,    tévévillogásos magányából végre kitörhess

És a természet, a vízpart csodás, hűs fuvallataiban megmártózz a

      fák árnyékos lombja alatt,

      és egy belevaló vidám társasággal táborozva érezd az együvé tartozás

      kohézióját…

Ültél-e már be elszánt várakozással a vízpartról imbolygó kenudba,

      remegő lábakkal, az evezőt görcsösen markolva,

     eveztél-e már társaiddal – négyen egy hajóban – csakis egyszerre húzva, úgy, hogy a levegőt is egy ütemre vettétek?

Láttál-e halkan surranó kenud neszétől a nádas szélébe beúszó

      riadt, apró kis vadkacsákat,

      vagy parányi halsuhancok naptól megvillanó pikkelyeit, amint a

      víz fölé dobják fel magukat?

Érezted-e a tikkasztó nyári naptól megvakulva a szemedbe csorgó

      maró sós izzadtság után

      a vízbe merülő fáradt testeden a békésen körbeölelő hűs víz

      lélegzetelállító simogatását?

Készültél-e már kitörő lelkesedéssel egy új vízitúrára, vadvízi

      táborozásra,

      hogy mit vigyél el és mit hagyj otthon, mert feleslegesen foglalja

      csak a helyet a kenuban?

Érezted-e már az izzó parázs fölött rotyogó bogrács mélyéről

      kikotort, borban ázott

     körömpörkölt ragacsos-cuppanós, inas, szavakkal el nem mondható

      fenséges ízét és illatát?

Nézted-e már egy szabadban töltött éjszaka után harmatos álmodból

      ébredve a felkelő nap első sugarait,

      hallgattad-e már a derengő hajnal ébredező madarainak reggelt

      szólító, napot hívogató szólamait?

Riadtál-e már fel első álmodból a gemenci ég alatt az erdő mellett

      fekve a vízparton

      hogy a bokrok közül előcsörtető hatalmas vadkan

      felsötétlő látványától félve

      ijedten keresd csipás szemeiddel az első fát, amire felmászhatsz

      szükség esetén,

      de mindjárt meg is nyugodva, a hogy a vad kis ivás után egy röffenéssel visszacsörtetett.

Érezted-e már azt a leírhatatlan fásult fáradtságot a Duna

      közepén evezve

     egy borult egű nehéz nap késő délutánján, szemeddel kutatva a

      partot, hogy

     hol köthetsz ki tábort verni a sok százezernyi szúnyog ideges

      zümmögésében?

Láttál-e már a szépséges Szentendrei-sziget északi csücskén egy

      Tisztáson indiánokat

Ahogy szőrén megülve a lovat nyargalnak lobogó tollakkal fejükön

      a sátraik között?

Érezted-e egy zsilipelés négyméteres süllyedése után a Kis-Dunáról

      a nagyra kiérve

      a fülledt álló levegőt  elsodró  Dunai  szél mindent  feledtető hal-szagú leheletét?

Vagy az állóvízben  evezés  kínkeserves  lassú  izomgörcsös  fáradtsága után

     kapott-e el  a  sodrás  a  Nagy Vízen, és ragadott magával a hömpölygő áradat,

     s  te  megilletődve  bámultad  a  lassan  elsikló  vízpart  fái  alatt  a békés fövenyen

         előtárulkozó , magát mutogató  számtalan csodás táborhely csábító hívogatásait!

Vagy eveztél-e a gátak közé szorított folyón a szakadó esőben egész nap a szélfodrozta vízen

      és  már  az  esőkabát is szétszakadt a hátadon és a hideg víz a bokádig áztatott, de

      nem  nyafogva húztál ,  pedig  már  alig  vártad  a  megváltó  kikötést  a meredek sáros parton

      hogy  kiszállhass  a  kenuból  és  térdig  süppedve  a cuppanós iszapból rángasd ki elmerülő lábad

      és   sátrat   verve   végre   letéphesd  magadról   a  súlyos   vizes  göncöt és szárazat ölthess.

Voltál –e már igazán szomjas az egésznapos lázas evezéstől a tűző napon , és  bár körülötted

      a  hatalmas  víz  ,  de  inni  nem  tudsz.  És örültél-e már úgy egy kút hűs vizének

     mint  mi , amikor  végre  megtaláltuk  , s az első hideg korty végigfolyt kívül és belül?

Lovagoltál-e már  kenuval  hatalmas  hajók óriási farhullámain liftezve  – szorongva, hogy

      felborulsz-e  vagy  megúszod,  és  utána  önfeledten  üvöltsd  a  víz fölött a távolodó

      tajtékoknak  ,  hogy  :  gyere  vissza  Te  Nagy  Hajó  ! –ez isteni jó volt !

Sikoltottál- e már le remegő kenuddal egy híd alatti gonosz szűkületben

      a  fortyogó sebes víz hátán imbolyogva a metszően éles kövek fölött?....

Mondd: eveztél e már porzó vízen a Duna közepén bömbölő viharban, széllel és árral szemben

Amikor a hullámok taraját is lefújta a szél és semmi nem volt, csak a vízszintes vízesés

      és  kínodban  együtt  sírtál  az  esővel , hogy legyen elég erőd irányban tartani kenud orrát….

És kötöttél- e ki a tomboló nyár derekán egy homokzátonyon, hogy bokáig süppedve

      a forró  homokban  elindulj  megfürödni ,  úszni  egyet ,  majd végigdőlve  az izzó

      parton szárítsd meg fáradt tested a Nap zuhanyrózsái alatt , aztán végighemperedsz a

      tiszta föveny homoktengerében és futva éred el a vizet, hogy egy óriási  csobbanással

      merülj  el   a  Vén  Duna  ősi  medrét  kitöltő  hömpölygő hűs áradatban.

Hallottad –e már a fanyar illatú füstbe burkolózó vékony nedves kis ágdarabkák utolsó felszisszenéseit?

Ültél-e a vízparton egy elfáradt , haldokló tábortűz összeroskadó hamvas parazsát bámulva

      csendes gitárpengetés mellett, hol dúdolva , énekelve, hol elmeredve egymásra borulva társaiddal…

És érezted-e már azt a lehangoló, mély végtelen szomorúságot amikor a túra végső napján utoljára fog partot a kenu orra,

       és  pakolsz  ki  a  kenud  szerető  hűséges  öbléből ,  hogy  hazamenj az izzó lakótelepre?

Ha  nem  érezted  mindezt - csak sajnálni tudlak, mert szegényebb maradtál.

Bár   jóléted   egekig  hághat,  és  mindent  megvehetsz mi  pénzért  kapható,

     de mindaz, amit nem a boltban adnak,

     nem lehet a Tiéd…SOHA

1994. február – március                                           NSE