TISZA-TÚRa

      Mielőtt bármit is mesélnénk: tudnotok kell, hogy a Tisza nagyon-nagyon messze van tőlünk. Tiszabecs, ahol jártunk, a magyar-ukrán határon épült.

     Az első, amit megtanultunk errefelé: nem csak pálinka -tej-pezsgő trióval lehet indítani a napot. Jogszociológiailag alátámasztott paradigma, hogy „löhet azt az embörnek szimplán sörrel is kezdeni…”, és panyolai pálinkával befejezni. Sőt, ez utóbbit inkább stampedliből isszák, nem távcsöveznek vele.

Aztán, amit tanultunk még: a marhapörköltben finom a gomba, de a paradicsom héját (mert kiderült, hogy van neki…) azt bizony le köll hámozni. Nem jöttünk rá, pontosan miért is…

Először tehát asszimilálódnunk, és illuminálódnunk kellett Tiszabecsen, hogy elvegyüljünk a tiszántúliak között.

Szerencsére a folyó apadt, így vize kristálytiszta volt. Az országhatárnál a Mosoni-Duna szélességét alig érte el. Tisztaságában és sodrásában a Drávát idézte. Még derékig érő vízben is tisztán láttuk az alját, és a lábunkat. A zátonyos részeken pedig őrült mód vitt a víz. Kb. 25-30 kilométer után azonban megváltozott a Tisza arca. A kavicsot homokfövenyes partok váltották fel, és lomha lett a folyó. Kiszélesedése után szinte megállt. Ez már a Túr befolyásánál jelentkezett. Itt egy jót lehetett tusolni a zuhatag alatt, amelyet a bukógátnak köszönhettünk. Ezt egyébként tilos megközelíteni, ezért egyszerre csupán 150 ember masszíroztatta magát ott a leömlő vízzel Szatmárcseke és Tiszakóród között.

      Lejjebb, egészen a Szamos beömléséig ugyanilyen tiszta a Tisza. Az eső pedig ugyanolyan nedves, mint nálunk, a Dunántúlon, és ugyanúgy, mindig a legjobb partszakaszoknál és fürdőhelyeknél ér el.

Az öreg Túrról igazából nem lehet mit írni. Azt látni kell! Igazi vadregényes kis folyó. Bár alig folyik. Néhol a víz csupán térdig ér, másutt azért alattomosan képes ellepni. Úszni nehéz lett volna benne a kidőlt fáktól és ágaktól, amelyek a kenuval haladást is nehezítik, és kalandossá varázsolják az utat. A haladást a vízinövények is akadályozzák, amelyekben a vízitököt, a tündérliliomot, valamint a hínárt és a sulyom éppen burjánzó fajtáját ismertük fel. A Túr első szakasza Kölcsénél keskeny, Kapos szélességű, sekély víz. Itt okoztak leginkább akadályokat a bedőlt fák. Majd lassan kiszélesedett. Újabb szakaszán azonban hiába tűnt nagyobbnak a hely, csupán keskeny sávokban lehetett haladni először a sás, majd a magas nád útvesztőiben. Fahajóval nem ajánlatos erre járni. A műanyagkenut is megzabálja, mégis érdemes eljönni erre a csodaszép, ősi folyóra, amelyet Túristvándiig eveztünk végig, ahol a vízimalommal szemben, kemencében sült langallóval és cipóval vártak bennünket.

      Persze nem mindenkinek sikerült szárazon megúszni a történetet. Egyik legénység az „akadálypálya kiépítőire” panaszkodott, mert kétszer is sikerült megmártózniuk útjuk során. Őket idézve: ”ha ez a vacak csónak nem akadályozott volna, hamarabb teljesítjük a távot…” Néha úgy érezték, mintha vietkongok lesnének rájuk, ezért csak sapkájuk alól lestek a vízből, miközben a kialakuló-félben lévő katasztrófaturizmus képviselői gyűltek a parton.

      De akadtak, akiknek „elázva” is sikerült szárazon megúszniuk a Túrt…