Szent Jupát Vízitúrázók Egyesülete
Szent Jupát Vízitúrázók Egyesülete
 
Magunkról
 
Kultúra
 
Hajónapló
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 

Képek

Fórum
 
Linkek
 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Statisztika
Indulás: 2006-05-10
 

 Az oldalt legjobban Explorer vagy Avant böngészőkkel élvezheted.

Két hét, 344 km, 2003. augusztus1.Rajka, - augusztus14.Dunaföldvár

 

A csapat négy kenu legénységével szállt vízre 111kmt eveztek a Mosoni és 233km-t a „nagy” Dunán, mindezt két hét alatt. A csapat korábban még nem volt 10 napnál hosszabb ideig együtt, kérdéses volt, kibírják-e a természet adta viszontagságokat és egymást.

A társaság Győr- Komárom- Esztergom- Visegrád- Szentendre- Budapest érintésével érkezett meg, Dunaföldvár partjaihoz, ahol horgonyt vetettek.

A két hét alatt, az összesen 344 kilométert több mint 134 ezer fejenkénti evezőcsapással tették meg. Tehát 11 vízen töltött nap alatt, együttesen egymillió kilencszázezer felett mártották evezőjüket a Duna vízébe. Sokaknak ezek a számok csak adatokat jelentenek, ám annak a 14 embernek, akik ott voltak, teljesítményt, élményt, jókedvet… Nem is akármilyen körülmények között. Mindenhol össze kellett tartani. Néha ez nem sikerült, ám ez is az emberi kapcsolatok része.

Eleve nehezen jött össze ez a túra, folyamatosan akadtak új jelentkezők, és azok, akik visszamondták. Rendkívül összetett csapat indult útnak. Itt már nem a középiskolások, hanem a vízitúrások voltak fölényben. Első nap már összeállt a társaság. Néhgányan útközben csatlakoztak. Ki-ki gyorsabban, vagy nehezebben illeszkedett vbe, de tudta a feladatát.

A Mosoni Duna tisztasága és sebessége a Murához hasonló, ám hiányoztak a kilométertáblák, amelyek a vízi tájékozódást segítik.

Változatossá tette a túrát az a hét személyes fakenu, amely léket kapott és javítani kellett Komáromnál. A Komáromi Monostori erőd, Esztergom, Visegrád, a Dunakanyar és még Budapest is csodálatos látvány a vízről. Némelyiket a szárazföldön is megcsodálta a kis társaság. A főváros a vízről csodálatos emlékkép marad, csakúgy, mint az egy nap vitorlázás az összekapaszkodott legénységekkel és az erre a célra elhozott ejtőernyővel.

Az egész kirándulás legmeghittebb élménye mégis az a 14 fő volt, akik végigcsinálták, végigszenvedték, végigénekelték ezt a két hetet. Az egész túra minőségét az utolsó nap jelezte, amelyen néhány mécses eltört…

Egy évvel később a társaság ugyanígy, a Duna felső szakaszára indult, Pozsonytól Komáromig, de a Szlovák felségterület meghódításával.

 

 

 

Tartalom

Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |