RÁBAPARTI TEKERCSEK

Avagy:” Ami a bibliából kimaradt”

ARRABO PROVINCIANO KEMPINGI

Rábamenti ásatások során, egy törött kenu alól kerültek elő ezen tekercstöredékek, a kora XXI szd. hajnalából.  A kenu alól egyébként egy mumifikálódott, homlokon nyalt fiatal lány lenyomatát is megtalálták, kezében egy spanyol csiga gerincét szorongatva.

            -„Vegyétek és egyétek, mert ez az Én történetem!.... is”

EMLÉKPARTY TŰZ -  avagy ami a BIBLIÁBÓL kimaradt.

Evezősök könyve

A Tűz Ígérete zsoltár, XXIII. Y /23.

/ … töredékek, a kronológiai sorrend még nem egyértelműen tisztázott! … /         

Naplótöredékek, az IDŐK kezdetét megelőző időkből, isméretlen krónikás vésője által megörökítve.

Anonymusy Szent Jupátusz által

I.)

És szóla vala az Úr:

            - Sándor Testvér! – majdan emígyen folytatá:

            - Ha majd visszamensz az földedre, szedjed össze a Te népedet, s ménjetek Ti az könnyű csolnakjaitokon lefelé az Arrabo jolyóján!

S Sándor Testvér illően válaszola:

            -Ühüm…, ja! Jó!

És Sándor testvér leméne az Ő népéhez és szólítá óket:

-          Hééé! Népem! Ide körém!

És gyűlének körébe mindazok, kik időben nem tudának elmenekülni vala.

Kiket összeszede, azokhoz szóla imigyen:

-          Népeim, és fattyaim! Az Úr izene Nékem, s mondá az Igét. Szálljatok apró kicsi törékeny csolnakjaitokba. Nevezzétek el azokat az Én dicsőségemre TÚRAKENUKnak! Majdan indulátok el belsejükbe pakolván holmitokat és magatokat, az Arrabo folyóján lefelé, az árnak hömpölygő sodrásában.

-          Szólottam – mondá Sándor testvér, az Úrnak Apostola.

-          Megyünk Véled Testvérem! – kiáltá az nép (vagy néptöredék, de kik nem jövének vélük, azok örökké elkárhozánek, s nem lelék meg soha az túrázásnak örömeit) – és elkezdék az pakolást.

Majd haragosan börrögő, barom nélküli fugatokba szállának és elindulának.

Szárazföldi útjuk során hamarosan megtalálák a haragos víznek partján Arrabo Provinciano Kempingit. Mert az ottan vala, ahol az Úr mondotta volt, az folyónak mellette. Ottan őket Provinci Szent Ferenc testvér fogadá örvendezve, mint az Úr küldötteit, s szóla:

-          Megjövétek?

-          Aha! – válaszolánk is kérdésére reája.

Hát emígyen vette kezdetét ezen történet, sokotoknak okulásként!

II.)

… mostan én az utolsó söreimet vetem gigára, majdan írásomat pergemenre, itten az vértől lucskos Arrabo partján…

…árhullámokat külde reánk az Úr. Többet is! – megpróbáltatásnak oka miatt. Az iménti árhullámmal érkező infláció, elvivé az utolsó kenujainkat is. Öttel indultunk volt, hat süllyedt el – az Úr feladata teljesítése során, Neki az áramló nedves országútján…

… megható látvány volt vala, az élet-halál küzdelem az árral sodortatva. Látánk, amint az víznek pokoli farkasharcsái horgászokat rángatának be az vízbe, a parti bebőlő fák alól. Mi is sikeresen berántánk egyet az haragos víznek árjába – mármint horgászt. Az árban vergődve, végső utunk során, már csak a májrémek zavartak bennünket. Aztán, lassan elcsendesedett minden. Már csak a kedves kis rábaparti felgyújtott falva füstje melengette a pernyés tájképet és a maradék halászlét. Az erdőszélről pirított mókusok potyogtak a fákról az üszkös hordalékkal rohanó folyóba. Az elégett vaddisznók éhes makkja  disznókat álmodik… Grillezett szarvascsorda keresztezte útjukat, aztán már többé nem keresztezte semmi. Cssíkozott, perforált papírkockákkal állítottunk emlékművet nekik, a mély, sötét gödrök alján. Pedig izgatott örömmel vártuk egykoron Szent Gotthárdot. Ők kissé rémülettel minket… az igaz.

„- Hiába, az apokalipszis – egy életre szól!”

III.)

            De pokolnak fortyogó tüzes mélyiben, gondolá az bitang Lucifer magában: Hmmm … megfigyelem én ezt a túrát! Az Úr intelmeit betartják-é az gyarló teremtményei!? S fondorlatos módon, megfigyelőket helyeze el táburunkban. S hogy ne légyen az feltűnő számunkra, Hispán csigáknak álcázá azokat.

S jövének is az spanyolnak csigái családostul az sátraink közibe! Figyelének ezerrel, mit és hogyan tevénk!

Renáta nővér azonban éles szemével, s még élesebb elméjével felfedezé Őket, majd együkre rácsodálkozván emígyen szóla:

            -Pfúúúj!

A meghökkent és lebukó Hispán kukkoló, erre vérben forgó szemét veté az Renáta nővérre! Szeme után azonban rögvest – ugyanott kijőve – követé az összes belső tartalma is. Minthogy Martin barát ráhelyezé botjának hegyes végét az csigának barna hátára. Renáta nővér meg is jegyezé vala:

            - Nagyon nem szeretém én az Hispán megfigyelőket!

S túránk folyamán, tevé is azt! Nem szívelé vala az megnek figyelőit. Ám egy alkalommal, mégis kére tőlük megbocsátást, de az csigák nem lallgatának reá! Ezt az Úr nem szereté, s hagyá, hogy barna népüket ritkítsák vala, taposás által. S az túrázók ettől kezdve tevék is azt, szorgalommal. Az Úrnak dicsőségére!

IV.)

            Egy alkalomnak aztán, midőn híveink kari és nyaki mozdulatokat tévén, áldozatot mutatának be  Arrabo Provincianonak szent helyén, az nedűknek korcsmájában, ottan történe:

S szóla az gyarmati idők korcsának márosa:

            - Jöve esztendővel előttetek egy csoport az folyónk áramlásában – gyemekeim. S jövének nagy sokadalommal, kajakokkal és kenukkal, népes családjaikkal egyetemben. És menének el vala letörten az hangulatjukban, egyszál gatyóban, az fortyogó vízen. És nem lőn már nékik sem kajakjaik, sem kenujaik. Mert bünteté őket az Úr.

            Pedig az túrájuknak vízreszállása előtt szóla hozzájuk intelmével az Úr:

-          Mindent szabad tinéktek gyermekeim az útotoknak folyásában, csak az tiltott nedűből nem fogyaszthattok egyetlen vederlét többet! Fejenként!

De ők nem fogadák meg az Úrnak intelmét, s fogyasztának, az gonosznak sugallatára. És az tiltott nedűből csak fogyasztának, fogyasztának vala. Nem keveset, de sokat! És emigyen menének törékeny csolnakjaikkal az Úrnak haragos vizére…

De hamarosan mene utánok, az morajnak lása. De ők nem akarának meghallani, nedűtől eldugult füleikkel az Úrnak haragját, s menének tovább, széles jókedveikkel.

És hangosabb lását az morajnak küldé utánuk az Úr, a vizeknek felette. De ők továbbra sem akarának tudomást venni róla, sőt, az tiltott nedűtől elkábulván nem is tudák vala valójában, mi az a moraj. És rövidesen megtudák. Mert az morajnak lása, biz utoléré őket. Az apokalipszisnek árhulláma jöve el érettük. Gyorsabban éré őket utol, mint ahogyan ők evezének! Az találkozás nem vala üdvözítő. És utána már nékik sem vala sem kajakjuk, sem pedig kenujuk.

            Imigyen történedett gyermekeim! Néktek adám azen intelmeit az Úrnak, okulásotok gyanánt…

És szóla az Úr hangja:

-          Tanuljatok belőle, és gyarapodjatok!  

De ezen utóbbi intelmet meghallák a spanyol csigák is, és magukra vevék! És sokasodának is rendesen! És az csigák sokadalmában folytatóda az apokalipszisnek árja! A csigák elboríták az vizeknek partjait, mindent megmászának, nyálkás váladékukkal bemocskolák az teremtésnek tárgyát, a Földet! És látván eztet az Úr, leszóla az Hegyről: 

            - De nem ám ez a félelmetes!

            - ?

            - Hanem az Medve!

V.)

            S midőn Sándor apostol vezeté az Ő népét, törékeny hajóikon az Arrabo vad árjában, ismét meghallák az Úr hangját:

            - Itt biza balról szokának menni!

            - És Lajos testvér kenujával szoka is balról menni. Be az sodornak rásába! S nem hallák meg az Úr hangjának folytatását, mely imígyen hangzék:

            - De ottan eddig még mindenki borula… !

És az Táltos hajója meglátá az sodrásban az Úrnak Nagy Próbáját. És az Táltos ekkor mutatá az alját az Égnek felé!

És ekkor Dóra nővér az Táltosnk hajójából – alábuká, majd pediglen felbukkana az haboknak árja közül! És mosolyával békét hoza reánk…

Majd Lajos testvér mennydördő hangjával szóla az vizek felett:

-          Hmmm!!! – és emigyen folytatá:

-          Hová leend volt az nedűm!?

Adri nővér válaszola, előbukkanván az habok közül:

-          Az biza amottan úszik, az apokalipszisnek árjában!

S mutat asz habos vízre.  De az előttünk boruló árja népek egyike aztat hősiesen kimenté vala! Majd szemben az Úrnak árjával, jöve felénk, s nyújták az nedűt Lajos testvérnek. Az idegen népek egyik szerzetese pedig kimenté Lajos testvér – az Táltos nemzetsége kormányzójának termetes pásztorbotját is! És menten hozá is vala, az vízben gázolva:

            - Itt leend kezemben eme nemes szerszám! –szóla

            - Átadom tenéked! – mondá az izmos küldött, és az leányok vidáman körbrkacarászták őt. Az Úrnak ezen gyönyörű napján. Biz ez emígyen történedett!

            És az Úr elégedett vala mindezeket látván, s továbbengede minket. S szóla:

-          Evezzetek! S boroljatok! … elém, híveim.

VI.)

            Tovább zarándokolvánk utunknak folyásában, Adri nővér szólala meg vala,  egy folyónknak ívelésében:

-          Az fejem szőrzetének cirógatása elkerülése végett, vágom magamat hanyatt, de izibe!

S tevé azt, a belógó ágnak előtte. Sikolya elszálla az vizeknek felette! Lábát is emelé ezalatt az ég felé, az Úrnak dicsőségére. És az Úr elégedetten nézte volt ezt, majd örömmel gondolá:

-          Így kell ezt leányom,…Így!

VII.

            Utunk során egy sátorozásunk során, Csákánynak Doroszlójában, midőn éppen mallott a pitty, történedett. Az hajnak magányában gondolkoda, s figyele meg Lajos testvér, kifürkészve a gyilkos spanyol csigák fortélyait, kik az pokoli ugrócsigák közvetlen testének vérei. Vigyázásunk okulására Ó meg is osztá velünk!

-          Kifigyelém! Az spanyol csiga, pokolnak fattya, nyálkás váladékén lopakodva csúsza a kiszemelt áldozatának feléje. Annak az nyakán, a gyenge ütőerét célozá meg, gonosz álnoksággal! Fejét körbecsúszá, miközben az gyanútlanul alussza az Úrnak édes álmát. Síkos ragacsot hagya az maga után! Aztat megszárítá, majd – mint egy kötelet hirtelen megrántá! Esélye nem vala szegény áldozetnek eme fojtásból megszabadulni!

Okuljatok belőle Testvéreim, és óvjátok magatokat! Adjátok tovább Lajos testvér eme megfigyelését, terjedjen szájhagyomány útján, miként az herpesz…

VIII.

            Menénk előre Kendénken, az folyónak habjai felett vizegelve. Kanyarok után nézénk vissza népünk eleibe:

-          Jöjjetek utánunk, óvatosan Véreink!

És jövének utánunk. És akkor az kenunk szóla:

-          Krhhhhh…

És az fehér zaj elnyoma minden egyéb hangot az Úrnak folyóján. A víz alatt megbúvó ágon fennakadva gondolánk:

-          Ez biza dicsőUrunk újabb próbatétele!

Az szörnyűséges Krak rabul ejté hajónk, hátára vevén Kendénk népét. S Kende népe, hintamód próbálá visszanyomni gonosz púpját az víznek alája. De nem mene! Az fiúk vízszintesen löködék testüknek súlyával az kenunkat, az leány pedig függőlegesen tevé az csípője mozdulatait! Az Úrnak, ez utóbbi tetszését aratta, nekünk azonban kevésbé!

-          Renáta Nővér! – szólánk néki

-          Ezen mozdulataid más alkalommal kelle gyakorolnod, az nem egészen eme helyzetben szükségeltetik!

Az Úrnak ez tetszett, nekünk is. És az Úr továbbengede. De emléke az Kraknak megmarad! És ti figyeljétek és féljétek az gonosz púpját!

IX.

            És egyre jobban belejövénk az evezésbe. Brigitta nővérünk is tevé ezt. Belemelegede az kenuzás mozgásába. Túránk harmadik napján ezen okból meg is érintém homlokát. 38,4 fokot mutata mérője az lázának! Brigitta nővért le is fekteténk, kényelmes nyoszolyára, ám testének égő hője csak nem csillapoda!

Másnap aztán szomorúan búcsúzánk el tőle. Lelkétől megválánk, testét acélos dobozba helyezénk, s könnyes szemekkel figyelénk, amint az füstölgő Sárkány őt haragosan elvivé… Innen kezdve ő az Úrnak másik útján folytatá. De hitünkben érzénk, Ő velünk van továbbra is, figyel minket tovább az utunknak során…

X.

            Hatodik napján az utunknak során, Dóra nővért is szólítá az Úr:

-          Jöjj leányom! Hozzám! Esküvőnk leend.

És Dóra nővérnek is kellett mennie, az Úrnak hívására. Tudtuk volt, ez újabb megpróbáltatás. Nővérünk szemében szomorúság tükröződe, könny és smink… Haja kócos vala, mint eddig soha, de tudván, mennie kell! Mártír szeme egy új világ felé tekinte. És Dóra nővér is elmene Tőlünk! Eljöve érette az füstölgő, nagy hangú sokkerekű, Őt üveg mögé zárá és elindula az Ő külön útjára.

XI.

            Majda további testvérünket is elszólítá Úrnak hívó szava.

Csaba testvér bőrcsuháját ölté

Kérges szemöldökét golyóbissal fedé

Fara alá dühös drótszamarat ragad

Pokoli lármával új cél felé halad

Mögötte szállának méhének rajai

Üldöző rendőrők sziréna hangjai…

XII.

            Utunkon jöve velünk Ferenc is, az Fukszosok nemzetségéből. És hozá vala az bőségnek és ízeknek gazdag szaruját. És átvevé ezzel terheink egy részét is.

            És egy napon eljöve Az a nap is, midőn hirtelen megszaporoda az éveinek száma. Ám Ő ezt örömmel vevé, s körünkben áldozatot mutata be. Bográcsának mélyét megtelíté harcsáknak és pontyoknak testével. Soká főzé őket az tűznek erejével, ám azok boldogan fortyogának Úrnak nemes levében. Mindezekkel készen levén, népünk azt elfogyasztá Úrnak és gyomrunknak dicsőségére.

Dicsőséggel emlegetjük neved a továbbiakban is, Halászleves Ferenc testvér!

XIII.

            Látá az Úr, hogy vándorló népéből Rita nővér kevesebbet eveze vala, mint az többi nővérei. Szemöldökét összevoná, majd Szölnök ege fölül ledörrene az sátoros világra:

-          Hát jó! Ha nem szeretsz evezni néped szent javára, hát evezz kevesebbet! De esőt küldék reátok!

És tevé azt! És mi el is ázánk alaposan, mint az csákányi ittas Pista az gyarmatnak korcsmájában!... 

XIV.

            S lenéze az Úr, borús ege alá, s látá, hogy az sárban fetrengő disznó alkotó részei hangosan fortyogának vala az bográcsnak mélyén. S megérzé állatti teremtményének bódító illatát, amint az feltöre az ég felé. Érzé, ez nem az a szag vala, melyet Ő az disznajának ada egykoron, hanem egy sokkal kellemesebb illatja az teremtésnek!

S ekkoron emigyen szólt vala:

-Fortyogj csak saját levedben fertelmes teremtményem! Jól vagyon ez így!

S elmosolyoda.

- Eme lánc az, mely összeköte állatot, s teremtésem koronáját, az élet és a szent evolúció dicsőségére váljék! És vála azzá!

            S ekkor megszólala az földnek tápláló gumója is emigyen:

- Hadd adjam testemnek nyolcadolt részét nemes áldozatnak, gyomrotok dicsőségére és elégedttségére. S ez is így lőn.

S az földnek burgonyája belebuka egy csobbanással az fortyogó lébe…

- Lajos Testvér! –szóla ekkor Sándor testvér, az tűznek melege mellett állva,

- Hozám néked is az komló gyümölcsének erjedő levét, dobozkába fojtva!

- Nemes tett tőled Sándor testvér! Szabadítsuk ki őket gyötrő fogságukból! – majd egy szisszenéssel tevék is azt! Többször is az estének folyamán!

S bólogatva látá ezt az Úr. Így, Így!

XV.

…és Ferenc testvér mene az úton. És találkoza az Lajos testvérrel, ki álla az gátnak tetején. És Lajos testvér kérdé:

-          Hblamazokienékutty – Ferenc?

De Ferenc testvér visszakérdze:

-          Heeeee?

És Lejos testvér hatalmas fát vágá feléje. És örvendezének vala. És rakánk nagy tüzet, és szedénk gyenge gyökereket és evénk zsenge szekereket…

Hát emígyen szóla az Tűznek Ígérete!

                                                                                                                        Ámen

            (utóbbi jelentése: Á-MEN jünk a következő túrára!)