Állj meg Lompos!

                                                                                                                (lejegyezte: Sambá)

Hatalmas, elterülő foltokban úszott a köd a Dráva felett. A felkelő nap kíváncsian kukkantott le az aláaknázott erdők mögül a folyóra. Mindig félve indult ilyenkor reggeli útjára, már annyiszor találkozott felelőtlen kirándulókkal, gombászokkal, akik nem vették figyelembe a rossz emberek által a föld alá eldugdosott gonosz kis taposóaknákat. Megélt már sok robbanást, sírást, halált jajveszékelést. De most békés tájat nyugtázott, bár a köd még takarta a túloldalt. Valamit sejtett ott, ezért dühösen mordult az álcázó párára: „Tisztulj előlem!” Gigászi erejével oszlásra késztette azt, majd csodálkozva tekintett le a túlpartra. Békésen nyújtózkodó sátrakat látott a magas réten, középen egy pavilonsátorral, ahol néhány ember már tevékenykedett. Éppen a lefolyt kávét öntötték szét, amikor az egyik alvónak tűnő sátorból durva hang szaggatta szét a reggel nyugodt csendjét.

-   Dundi a jó k…a anyád!...

-   Mi a f… bajod van, hagyjál már aludni!...

-   Nézd meg mit csináltál te állat!

A lapos kis sátor bejárati cipzárját dühösen zizzentette fel valaki. A következő pillanatban egy sporttáska repült ki a fűre. Szétnyíló szájából fehér hab tört utat kifelé. De ekkorra már többen felkeltek és kíváncsian szemlélték a fejleményeket.

- Most mi a bajod?...

- Ráfeküdtél éjjel a táskámra!...

- És? Ki a f…t érdekel?

- Az összes borotvahabomat kinyomtad, bele a táskámba! -és kézzel kezdte kimerni a közben kimászó Maugli a táska belsejét kitöltő habot. De közben már ő is nevetett.

- Jól van na. Bocs. - kezdte Dundi az engesztelést

- Nem elég, hogy éjjel akkorákat fingik,- fordult Maugli a többiek felé- hogy a sátrat úgy kell lefogni, még ez is! Hogy a tökömbe borotválkozzak mi? Te állat!

- Tök fölösleges, úgy sem leszel szebb! Nem foglak megkívánni!- vágott vissza Dundi röhögve és visszabújt a sátorba.

Hát valahogy így kezdődött, hogy Maugli megszabadult a reggeli borotválkozás édes örömeitől. A borostája persze ennek megfelelően egyre gyarapodott, és csak gyarapodott a túra napjai során…

         Végre eljött hát a nagy nap. Milan Kovac verejtékben úszva ébredt. Ma, ma fog végre megtörténni. Legalábbis nagyon reméli. A szülők a mamához utaznak, Mohácsra. És ő nem megy el velük! Sőt, mivel az ősök busszal mennek, itt hagyják az öreg Zastavát is.

Kinézett az ablakon. Borult ég az augusztusi reggelen. Szemerkélő eső, de ez kit érdekel! A belescei ház udvarán a kis foxi újból felhajtotta a szomszéd macskáját a tujára. Milan nevetve szorította homlokát az ablakhoz. Persze, hogy a kutyának szurkolt. Élvezte volna, ha kutyája végre megszorongatná a vörös kandúrt. Magában, legszívesebben lábtörlőnek használná a gyűlölt nyávogó dögöt. Zajt hallott a konyha felől. A hugi és a szülők már készülődtek a reggelihez. Összekapta magát, és a fürdő felé vette az irányt.

         A három katamarán a nagy ívű jobb kanyart elhagyva úszott a Dráván. A vízitúrázók meglátták a hidat. Az első kenupárt Sam’bá lassan a jobb part felé kormányozta. Szemük kereste azt a részt, ahol biztonsággal kiköthetnek. A part mellett levert cövekekhez láncolt horgászladikok között volt kevéske hely, de kevésnek tűnt a széles katamaránoknak.

- Az nem jó, Sam’?- mutatott Kinga egy nagyobb nyílt területre.

- Nekem egyáltalán nem szimpi. – fikázta Bese, miközben felállt és megszemlélte a partot.

- Szerintem – szólt a túravezető – kicsi a hely. Túlságosan a fák közé van szorítva, a magas víz miatt iszapos a part és rohadt sok a szúnyog!

- Ezt néztétek ki amikor bejártátok?

- Ezt, de akkor valahogy jobban tetszett. Most túlságosan retvás.

- A többiek? – fordult hátra Bese.

- Hát…, még rendesen lemaradva. – nézett Zita is vissza.

Lassan előre csorogva egyszerre egy kis öblözet nyílt meg előttük. Gyors kormánymozdulat, kis határozott evezés és a limányt kihasználva befordult a katamarán a parthoz.

- Na akkor itt kiszállunk és körbesasolunk. Gyere Bese!

Sam’bá után ő is kilépett a partra. Lassan a másik két kati is odaért hozzájuk, beálltak az előző mellé a szemerkélő esőben.

         Milan hazaért a haveroktól. Már üresen várta a ház, mindenki elutazott. Első szempillantása az udvarra esett, a kocsi ott állt. Estére az övé, és remélhetőleg Marija is! Éppen elég cukkolást kellett kiállnia az osztálytársaitól a középiskolában. Nem a magyar származása okozta a nehézséget, hanem az, hogy még nem volt nővel. És ezt mindenki tudta, hiába járt a szája, lódított, mégis ismerték a haverok az igazságot. Igaz mások is voltak így, de hát nem ők számítottak.

Sietett a fürdőbe. Estére tisztán és fitten kell megjelennie. Marija egy osztállyal ugyan feljebb járt, nem volt kiugró szépség, de jó kis alakja után meg kellett fordulni. Úgy vette észre a fiú, hogy ráadásul jó is nála, gyakran beszélgettek. De még csak beszélgettek, semmi más… Gömbölyödött a csaj ahol kellett, és Milan szívesen ábrándozott róla a tanítási órákon, de legfőképpen otthon, a bezárt fürdőszoba magányában. Hányszor, de hányszor elképzelte már, milyen lehet egy igazi nővel! De hát soha eddig nem jött össze, így maradtak a pornó újságok és persze az Emma. Kőkemény férfiassága eddig még csak a tenyerét ismerte.

Végzett a fürdéssel. Nem is mert közben magához érni, nehogy idő előtt történjen valami. Kell az időzítés estére! Csak nehogy csődöt mondjon!

„- Úristen! Milyen lesz először…? Nem nevet ki Marija?”

Hullámoztak benne a fel-feltörő gondolatok. Háta, ágyéka beleremegett feszülő vágyába.

         Esteledett. Az eső most éppen nem szemerkélt, de lógott a lába rendesen, mint a cigány taknya szüret után. A táborban maradtak néhányan, a túrázók egy része pedig a falu felé vette az utat. Bistrincit elhagyva, a következő település már Belisce. Jóval nagyobb mint a híd melletti falucska a kombináttal. Valami fafeldolgozó üzem működött ott. A híd feljárata mellett egy vízi sporttelep, nyitott kapukkal, de elhagyatva. Délután még pezsgett itt az élet, kajakosok, kenusok, igaz versenyzők, de ők is vízi emberek. Beszéltek az ottani vezetővel, a vízcsapot használhatták. De kaja az nincs, ezért is kellett most felderíteni a nagyobb falut, a holnapi bevásárláshoz.

- Mit kell vennünk holnap Sam’bá?- kérdezett hatásvadász

- Főleg kenyér, de sok, vaj, szalonna, meg még amit meglátunk.

- Ja, meg valami pia is kell!- vágott bele Dundi- bár holnapra megfogjuk a Moby Dicket!

- Mint eddig!- vágott valaki  közbe

- Biztos a fogás ma éjszaka! Éreztem a vizeletemen, mielőtt elindultunk!- nyugtatta Dundi a társaságot.

- Hogy érezted? Hogy lehet azon érezni? – kérdezett Bese

- Mi az,hogy-hogy? Hát nedves volt!

- Marha!

- Te szőrös állat! Hogy nézel ki? – cukkolta Dundi most is Mauglit.

- Nem is tudom, ki volt az a vadbarom, aki kinyomta az összes habomat!

- Parázzsal is le tudnád szedni a pofádról szőrt…

- A tiedről, arról le, te őstulok! Arról majd leszedem! Fogjon csak le valaki!

A kocsik elől mindig le kellet húzódni az út szélére. Egyszer az egyik, azután, hogy elhaladt mellettünk, hirtelen csikorogva fékezett.

- Odanézz, ez megállt!

- Mit akarhat?

- Zsernyákok?

- Bunyó lesz…- de már nyílt is a kocsi ajtaja és kivágódott valaki. Megindult feléjük. Ekkor ismerték fel…

- Iván!!! – rohant a banda a kiszálló vezető felé. Kézrázás, ölelések. Az ismerős horvát vadászt az előző napokban ismerték meg egy táborozáskor. A vendégszerető horvát széles mosollyal vezette be őket ezek után a faluba, útba igazította a társaságot, mit, hol érdemes venni. Utána még a fiúk meghívták új barátjukat feleségestől egy kis kocsmába.

Aztán visszaindultak a táborba. Ki-ki elvonult lefeküdni a sátrába, mosakodni a folyóhoz, de néhányan még kint maradtak a tűz parazsa mellett. Hatásvadász halkan gitározgatott, Maugli csendben énekelt.

         A randi és egy kis meghívás az esti bárba. Minden a legjobb úton haladt Milan és Marija között. A fiú már régebbről érezte, hogy jó a csajnál, de nem gondolta, hogy ennyire. Vagy csak a kis piától lett ennyire beindulva a lány? Ááá, az nem lehet. Néhány haver is ott lebzselt a disco előtt, ki nővel, ki meg csak egyedül. A szóló fiúk azért irigykedve figyelték a fejleményeket közöttük. Milanék annál inkább rájátszottak. Hosszú, feltűnő csókok, simogatások.  A lassú tánc után már alig bírtak a gerjedelmükkel. A fiú már szólni akart, de a lány megelőzte:

- Nem mennénk el valahova?

- Itt a kocsi, menjünk le a hídhoz.

- Nincs túl világos?

- Ááá, beszart a világítás. Semelyik lámpa nem ég!

- Tettél róla, ki?

- Háát…!

- Te kis zsivány, tehát készültél!

Milan nem válaszolt rá, kézen fogva húzta a lányt a kocsihoz. Gyorsan indított. Jó volt a motor, előző nap nézette meg a haverjával.

         Hatásvadász pillantott először a pavilonsátor irányába. Ott egy fénylő szempárt vett észre.

- Odanézz Maugli!

- Mi a f….om az? – nézett arra Maugli

- Te ez egy róka! – világított zseblámpával Hatás a vöröslő bundára.

Maugli dobbantott egyet, és a ravaszdi elpucolt.

- Te Hatás! Hova tette Bese azt a macsétát?

- Délután még a bozótot gyepálta vele a táborhely körül! – állt fel a határőrünk és körbenézett. Bese kikukkantott a sátorból:

- Itt van a pavilon mellett a földbe bökve!

- Oké, köszi!- sétált oda Maugli, és egyúttal felvette magára az esőköpenyét is, mert újra elkezdett szemetelni.

- Azért még maradunk! Vagy álmos vagy?

- Fenét még énekelgetünk egy kicsit- és a csuklyát is a fejébe húzta. Valahol a közelben egy kocsi jött. Lefordult a hídról, rátért a folyóhoz levezető útra.

         Leoltott fényszóróval értek be a híd alá. A csónaklejáróhoz már álló motorral gurult be Milan. A víztől vagy tíz méterre állt meg, egy kis gát közelében és behúzta a kéziféket. Azzal a mozdulattal ölelte át Mariját és szája már rá is tapadt a lány ajkára. Hosszan smároltak. Közben bal kezével a lenge kis selyemblúz alá is benyúlt, félve tapintva a kis gömbölyű mellet. A lány engedte, és a fiú combjára tette a kezét. Simogatni kezdte.

         A pavilonsátrat újra megtalálta a róka. Az onnan jövő illatok, az étel szaga elnyomta a félelmét. Nagyon éhes volt már. Igaz előtte benézett egy csendes udvarra, mert érezte a csirkék szagát. Egy vörös kandúr megijedve tőle felmászott egy közeli tujára, de a nyivákolása felkeltette egy dühös kis foxi éberségét és pánikszerűen el kellett menekülnie. Így jutott az illatok után utazva a sátrak közé.

- Te Maugli! Figyeld csak, ott megint mozog valami!- nézett a pavilon felé Eszter, aki szintén nem tudott még aludni és kijött az éneklőkhöz.

- Ááá, a róka nem lehet, az már elijedt az előbb. Nem jön az vissza!

- A francba, nem tudok odavilágítani, ez megdöglött!- tette vissza a hordóba a zseblámpáját Hatásvadász. Hiába néztek oda, most nem láttak semmit. Pedig elállt az eső, és a hold is felfénylett az elvonuló felhők mögül, és kíváncsi sápadt arccal figyelte a tisztáson kibontakozó éjszakai eseményeket. Volt mit néznie. Róka- lopás,  tábor-gitár-ének, kocsi-szerelem. Hűha…!

- Na akkor mit is énekeljünk most?- kérdezte Hatás.

- Ismered, hogy…

         Úgy érezte Milan, hogy szétrobban, szétfeszül mindene,. Nem bírhatta tovább. Elengedte a lányt és hátradöntötte az első üléseket, majd az elfekvő lányra fordult.

- Várj egy kicsit, lehúzom a bugyimat!- bujt ki a pöttöm kis tangából Marija.

         A róka érezte a szagot. A hús csábító illatát Nem vették észre és ezért felbátorodott. A legerősebben az asztal tetejéről kígyózott feléje, hát felugrott. Közben egy félig üres tányérra lépett, amiben még hús és mócsingdarabok is maradtak. Leverte. Az a benne levő villával együtt csörömpölve ért földet. Felkapta a fejét, és a tűz felé nézett, észrevették-e.

         Odanézz! A szeme!- rezzentek össze a tűz körül, és fordult mindenki arra. Maugli kikapta a macsétát a földből és felugrott.

- Ezt megölöm!- kiáltotta és csuklyástól megindult a róka felé.

         A feltüzesedett lány Milan péniszét fogva, enyhén szétette a lábait, és szinte magára vonta fiút. Persze őt sem kellett már biztatni, tudta, érezte, mit kell tennie.

         A róka megijedve a közeledőtől, leugrott az asztalról és nekiiramodott. El a tűz és a körülötte lévőktől. Felrohant a töltésen. Futtában visszalesett az üldözőre, mennyire vannak? Az utolsó pillanatban vette észre az autót, amelyik ott állt előtte. Összehúzva magát alatta surrant át.

         Maugli, jó egyhetes borostás arccal, elől nyitott esőkabátban, fején a csuklyával, kezében a macsétával robbant a menekülő róka után, amelyik eltűnt a töltés tetején.

- Ennek most vége!- fordult vissza futtában a többiek felé, és már fent is volt a töltésen. Még látta a rókát, ahogy beugrott a kocsi alá, de már lendületben volt, az üvöltés is előtört belőle:…

- Állj meg lompos!!! Levágom a farkadat!!!

Erre a hangra ijedtek Milanék, a való világra és villámgyorsan felültek. Szörnyű volt, amit láttak. A holdfényben feléjük rohant egy csuklyás, szőrös, félmeztelen alak, karddal a kezében.

Kulcs a zárban, indítás és az öreg Zastava felbőgő motorral, rükvercben, teljes gázzal, csikorodott fel az országútra…

         A Hold elpirult. Maga elé vont néhány könnyező felhőt,- akik kisírták takarójuk alól a szemerkélő esőt - majd elbújt mögéjük.