Vadvízi tajtékok
/egy öreg túrás meditációi/
Mondd: a mocskos lakótelepi kukák rothadó bűzétől átitatva érezted-e
már a Vizek kihívásait?
Hogy a rekkenő nyár hűtőszagú, paprikás-csirke ízű unott, tévévillogásos magányából végre kitörhess
És a természet, a vízpart csodás, hűs fuvallataiban megmártózz a
fák árnyékos lombja alatt,
és egy belevaló vidám társasággal táborozva érezd az együvé tartozás
kohézióját…
Ültél-e már be elszánt várakozással a vízpartról imbolygó kenudba,
remegő lábakkal, az evezőt görcsösen markolva,
eveztél-e már társaiddal – négyen egy hajóban – csakis egyszerre húzva, úgy, hogy a levegőt is egy ütemre vettétek?
Láttál-e halkan surranó kenud neszétől a nádas szélébe beúszó
riadt, apró kis vadkacsákat,
vagy parányi halsuhancok naptól megvillanó pikkelyeit, amint a
víz fölé dobják fel magukat?
Érezted-e a tikkasztó nyári naptól megvakulva a szemedbe csorgó
maró sós izzadtság után
a vízbe merülő fáradt testeden a békésen körbeölelő hűs víz
lélegzetelállító simogatását?
Készültél-e már kitörő lelkesedéssel egy új vízitúrára, vadvízi
táborozásra,
hogy mit vigyél el és mit hagyj otthon, mert feleslegesen foglalja
csak a helyet a kenuban?
Érezted-e már az izzó parázs fölött rotyogó bogrács mélyéről
kikotort, borban ázott
körömpörkölt ragacsos-cuppanós, inas, szavakkal el nem mondható
fenséges ízét és illatát?
Nézted-e már egy szabadban töltött éjszaka után harmatos álmodból
ébredve a felkelő nap első sugarait,
hallgattad-e már a derengő hajnal ébredező madarainak reggelt
szólító, napot hívogató szólamait?
Riadtál-e már fel első álmodból a gemenci ég alatt az erdő mellett
fekve a vízparton
hogy a bokrok közül előcsörtető hatalmas vadkan
felsötétlő látványától félve
ijedten keresd csipás szemeiddel az első fát, amire felmászhatsz
szükség esetén,
de mindjárt meg is nyugodva, a hogy a vad kis ivás után egy röffenéssel visszacsörtetett.
Érezted-e már azt a leírhatatlan fásult fáradtságot a Duna
közepén evezve
egy borult egű nehéz nap késő délutánján, szemeddel kutatva a
partot, hogy
hol köthetsz ki tábort verni a sok százezernyi szúnyog ideges
zümmögésében?
Láttál-e már a szépséges Szentendrei-sziget északi csücskén egy
Tisztáson indiánokat
Ahogy szőrén megülve a lovat nyargalnak lobogó tollakkal fejükön
a sátraik között?
Érezted-e egy zsilipelés négyméteres süllyedése után a Kis-Dunáról
a nagyra kiérve
a fülledt álló levegőt elsodró Dunai szél mindent feledtető hal-szagú leheletét?
Vagy az állóvízben evezés kínkeserves lassú izomgörcsös fáradtsága után
kapott-e el a sodrás a Nagy Vízen, és ragadott magával a hömpölygő áradat,
s te megilletődve bámultad a lassan elsikló vízpart fái alatt a békés fövenyen
előtárulkozó , magát mutogató számtalan csodás táborhely csábító hívogatásait!
Vagy eveztél-e a gátak közé szorított folyón a szakadó esőben egész nap a szélfodrozta vízen
és már az esőkabát is szétszakadt a hátadon és a hideg víz a bokádig áztatott, de
nem nyafogva húztál , pedig már alig vártad a megváltó kikötést a meredek sáros parton
hogy kiszállhass a kenuból és térdig süppedve a cuppanós iszapból rángasd ki elmerülő lábad
és sátrat verve végre letéphesd magadról a súlyos vizes göncöt és szárazat ölthess.
Voltál –e már igazán szomjas az egésznapos lázas evezéstől a tűző napon , és bár körülötted
a hatalmas víz , de inni nem tudsz. És örültél-e már úgy egy kút hűs vizének
mint mi , amikor végre megtaláltuk , s az első hideg korty végigfolyt kívül és belül?
Lovagoltál-e már kenuval hatalmas hajók óriási farhullámain liftezve – szorongva, hogy
felborulsz-e vagy megúszod, és utána önfeledten üvöltsd a víz fölött a távolodó
tajtékoknak , hogy : gyere vissza Te Nagy Hajó ! –ez isteni jó volt !
Sikoltottál- e már le remegő kenuddal egy híd alatti gonosz szűkületben
a fortyogó sebes víz hátán imbolyogva a metszően éles kövek fölött?....
Mondd: eveztél e már porzó vízen a Duna közepén bömbölő viharban, széllel és árral szemben
Amikor a hullámok taraját is lefújta a szél és semmi nem volt, csak a vízszintes vízesés
és kínodban együtt sírtál az esővel , hogy legyen elég erőd irányban tartani kenud orrát….
És kötöttél- e ki a tomboló nyár derekán egy homokzátonyon, hogy bokáig süppedve
a forró homokban elindulj megfürödni , úszni egyet , majd végigdőlve az izzó
parton szárítsd meg fáradt tested a Nap zuhanyrózsái alatt , aztán végighemperedsz a
tiszta föveny homoktengerében és futva éred el a vizet, hogy egy óriási csobbanással
merülj el a Vén Duna ősi medrét kitöltő hömpölygő hűs áradatban.
Hallottad –e már a fanyar illatú füstbe burkolózó vékony nedves kis ágdarabkák utolsó felszisszenéseit?
Ültél-e a vízparton egy elfáradt , haldokló tábortűz összeroskadó hamvas parazsát bámulva
csendes gitárpengetés mellett, hol dúdolva , énekelve, hol elmeredve egymásra borulva társaiddal…
És érezted-e már azt a lehangoló, mély végtelen szomorúságot amikor a túra végső napján utoljára fog partot a kenu orra,
és pakolsz ki a kenud szerető hűséges öbléből , hogy hazamenj az izzó lakótelepre?
Ha nem érezted mindezt - csak sajnálni tudlak, mert szegényebb maradtál.
Bár jóléted egekig hághat, és mindent megvehetsz mi pénzért kapható,
de mindaz, amit nem a boltban adnak,
nem lehet a Tiéd…SOHA
1994. február – március NSE
|